Márai Sándor
1900-1989
Sem
életében, sem halála óta senki se vitatta, hogy a mi évszázadunk magyar
irodalmának egyik legjelentékenyebb alakja. Akik nem kedvelték - és
sokan nem kedvelték jobbról is, balról is -, azok is elismerték művészi
értékét, gondolatgazdagságát, műveinek hatását az olvasók sokaságára.
Amikor a harmincas évek elején máris sikeres regényíróként foglalja el
helyét az irodalmi életben és az újságírásban, a fasizmus felé tartó,
majd hamarosan rohanó országban a különböző árnyalatú jobboldaliak
felettébb idegenkednek egyértelmű liberalizmusa, demokratizmusa miatt,
vagyis az adott körülmények közt harcos baloldali ellenzékiségétől.
Idegenkednek, olykor háborognak is, de olvassák, gyönyörködnek benne
(szándékuk ellenére), vitatkoznak is vele, főleg publicisztikájával.
Mert mindig érdekes, amit ír, mert stílusa elegánsan magas színvonalú
írásművészet. Mert felizgatja azokat is, akik egyetértenek vele, azokat
is, akik politikailag egyenest ellenségüknek tartják. Azután másfél
évtizeddel később a szocializmus felé induló, majd az ábrándos
szocializmus elképzeléseit hamarosan felváltó, az eszményt
önkényuralommá torzító "marxista-leninista ideológia" és a "szocialista
realizmusnak" elnevezett irodalmi kényszermunka évtizedeiben a
hivatalos kultúrpolitika ugyanazt a Márait ugyanazokért a
stilisztikai-politikai tulajdonságai miatt jobboldali "polgári
csökevény"-nek láttatná, de közben ugyanúgy elismeri művészi értékét,
sőt még szándékainak humanizmusát is. Amikor pedig 1948-ban tudomásul
veszi a politikai és főleg a kultúrpolitikai fordulatot, amely
megfosztja attól a légkörtől "amely nélkül - saját, élőszóval,
illetékes államférfiak előtt elmondott szavaival - nem érdemes élni",
és önkéntes száműzetésbe megy... akkor ugyan nem beszélnek és nem írnak
róla, de rosszakat se mondanak. Külföldön kelt és megjelent könyveit
ugyan csak illegálisan hozzák haza az odakint járók, de ezek békésen
hazatérnek a kofferekben, terjednek az olvasók között, az irodalom
értői magánkörökben beszélnek róluk, anélkül, hogy bárkit megvádoltak
volna Márai-könyv olvasása miatt. Mert azért a legilletékesebb irodalmi
üldözők is tisztelik, és igyekeznek maguk is olvasni új könyveit. Majd
egyszerre már kezdik hazahívni. Az egyre lágyulóbb diktatúrának
egyenest jól jönne kibékülni Máraival. Hiszen Zilahy, a másik tisztelt
emigráns már békül, olykor már hazalátogat, majd úgy dönt, hogy haza is
költözik. Az már történelmi és irodalomtörténeti végzet, hogy
hazakészülődés közben hal meg. Márai azonban él, és a maga előkelő
modorában, választékos nyelvezetével csökönyösen ellenáll. Nem harcias
szellem ő, de nem is békülékeny, hanem konok, aki törhetetlenül hűséges
eszményeihez. Így él, egyre magányosabb lélekkel a messze idegenben,
egyre magányosabban a múló évek terhével. Már elérkezett a 89-ik
életévhez, közeledik a 90. Elege van mindenből, nincs további tartalma
számára a létnek. Annak idején elment, mert nem volt már itthon, amiért
érdemes élni. Most már sehol a világban nem észlelt olyasmit, ami miatt
érdemes élni. Ilyenkor okosabb önként menni. Egy biztos kézzel tartott
pisztoly egyetlen lövésével be lehet fejezni. Ezzel a fölényes
gesztussal lépett át a nyilvánvaló, a megjósolható halhatatlanságba.
Azóta itthon megint a legolvasottabb íróink közé tartozik.
Hogy
ki volt és milyen volt? Erre a kérdésre minden olvasónak az egész
életmű adhat igen pontos feleletet. Röviden összefoglalva néhány
bekezdéssel lehet jelezni az életutat, és néhány címmel az életmű fő
állomásait.
A
Grosschmied család nagyon régi, már korai századainkban is tisztes
városi rangokat viselő szepességi cipszer (más néven: szepesi szász)
família volt. Országos, olykor világhírű jogtudósok kerültek ki
nemzedékeikből. Közéleti érdemeik miatt kaptak valaha régen a királytól
magyar nemességet a "Márai" előnévvel. Az író nagybátyja, Grosschmied
Béni a budapesti egyetemnek olyan tekintélyű jogászprofesszora volt,
hogy külföldi egyetemek - köztük még az oxfordi is - vele íratott
magánjogi tárgyú tankönyveket. Márai apja is jogtudós volt, nagyon
tisztelt kassai ügyvéd. Az író is Kassán született. Az ifjúkori
emlékek, a nagy múltú, régóta polgáriasodott város, benne a nagyon
kulturált szülői otthon képe, hangulata, polgár alakjai mindvégig
alaphangját adták bontakozó, majd terebélyesedő életművének. Ez a világ
adja örökségét, ez határozza meg hitvallását. A nemesi-jobbágyi
Magyarország évszázadai folytán az iparos, kereskedő, értelmiségi
polgár nélkülözhetetlen volt, de mégis sok mindenben idegen. Nemesi
vagy paraszti eredetű magyar polgárság csak egész kevés helyütt alakult
ki városainkban, felettébb ritka volt az olyan képlet, mint a debreceni
cívis. A magyar polgárság túlnyomó többsége német, szláv és zsidó
eredetű volt. De a társadalom polgárosodása és ettől
elválaszthatatlanul nemzettudatának kifejlődése ezeket a polgárokat már
a XVIII. századtól kezdve a magyarságtudat fontos hordozóivá,
kifejezőivé tették. A német vezetéknevű és magyar nemesi előnevű
felvidéki polgárság ugyanolyan közege lett a XIX. századtól óriási
lendülettel fejlődő magyar kultúrának, mint a hasonló társadalmi utat
bejáró szlovák, zsidó, szerb, horvát, román kortársaik. A nagy
kultúrájú Kassa és benne a nagy kultúrájú család igen jó termőtalaj
volt az irodalom és a művészetek számára is.
Mire
Márai Sándor - aki, amint költőként irodalmi útra indult, a családi
predikátum alapján Márainak nevezte és írta magát - túllépett
középiskoláin, olyan művelt diákember volt, aki egyaránt ír, olvas,
beszél magyarul, németül és franciául. Nem csak az irodalomban és a
történelemben, hanem úgyszólván valamennyi tantárgyban kitűnik. Korán
műveltnek mondott fiú, aki már a gimnáziumban is kiemelkedett
biztonságos verselőképességével. És habár hamarosan kiderültek prózai
erényei, prózaíróként tartja számon az irodalomtörténet, majd volt
olyan időszak, amikor legtekintélyesebb újságíróink közt foglalt helyet
- a költészet mindvégig megmaradt, mint játék, szórakozás, de néha
szenvedély. Költői stílusában, ízlésében a Nyugat költőihez, leginkább
Kosztolányihoz áll közel, majd erre rétegződtek a Berlinben és
Párizsban belélegzett nyugat-európai hatások. Ennek a választékos
költészetnek mindvégig jó átlagát képviselte olykor magasabb szinteket
is elérve, de élete végső évtizedeiben, a hontalanság magányában néhány
nagy elégiája - például a "Halotti beszéd" - fel tudott emelkedni
költészetünk legmagasabb ormaiig. De azért a költészet mégis háttérzene
a regényekhez. Mint ahogy ha nem is háttér, mégis melléktéma a gyakran
igen nagy hatású publicisztika, és az ettől elválaszthatatlan, gyakran
bravúros útirajz. - Mindez hozzátartozik Máraihoz. A regényíró azonban
XX. századi szépirodalmunk egyik legfőbb alakja.
Mire
bevégezte a gimnáziumot, befejeződött az első világháború is, és Kassa
egyszerre nem volt Magyarországon. Budapest a forradalmaknál, majd az
ellenforradalom vérengzésénél tartott. Okosabb volt távol, Nyugaton
tanulni tovább. Igaz, az összeomlott Német Császárság talán még
zűrzavarosabb volt, de a nagy hírű német egyetemek az ismeretek
fellegvárai maradtak. Márai hol Berlinben, hol Frankfurtban folytatja
tanulmányait: irodalmi, esztétikai, filozófiai műveltségét tudományos
szintre emeli. Közben pénzkeresés végett német újságokba ír, költők
körében ismerkedik az irodalom modern törekvéseivel. Majd átrándul a
győztes Franciaországba, és éveket tölt Párizsban, ahol másfajta modern
költészet bontakozik. És ott is lehet újságírással pénz keresni.
Ezekből a külföldi kalandozásokból már Budapestre tér haza. Már odakint
megírt egy szándékoltan modern stíluslehetőségekkel eljátszó regényt:
"Bébi vagy az első szerelem". Ez meg is jelenik itthon (1928), s ezután
újságoknál talál megélhetést biztosító állást. Hamarosan a liberális
polgári "Újság" nélkülözhetetlen munkatársa. Legfőbb cikkei évekig ott
jelennek meg. Érdekes véletlen folytán ugyanabban a szerkesztőségben,
sőt ugyanabban a szobában, egymással szemközti íróasztalnál ül Zsolt
Béla, a harcias kispolgári irodalom legjelentékenyebb publicistája és
igen jó regényírója. Akik ifjú író-költőként bejáratosak voltak az
Újság szerkesztőségébe, jól érezték, hogy ez a két jelentékeny (de
másképpen jelentékeny) író és közíró valójában nem kedveli egymást, de
önfegyelmező méltósággal mindig elismerik egymás értékeit.
1930-tól
kezdve azonban Márai az élő regényirodalom élére lendült. A "Zendülők"
már kétségtelen remekmű volt: nagy lélektani felkészültséggel írt,
feszülten izgalmas regény kamaszkorú fiúkról, akiket visszarettent a
felnőttség, amely menthetetlenül következik. És erre következett a már
felnőtt fiatalok magányának regénye, párizsi élményeinek lecsapódása,
az "Idegen emberek". - Vannak olvasók, akik ezt a két korai regényét
szeretik legjobban. Holott az igazi nagy művek a polgári életforma
történelmileg-lélektanilag hiteles látleletei. Egy önéletrajzi
regénnyel kezdődik: az "Egy polgár vallomásai"-val. A következő évek
nagy kompozícióiban már általánosítva a magánélményeket, egy család -
Garrenék - történetében rajzolja kötetről kötetre a polgári,
pontosabban a közép-európai, legpontosabban a magyar polgári lét
társadalmi és lélektani helyzeteit. A "Féltékenyek" és folytatásképpen
már a háború alatt és után írt "Sértődöttek" számos kötete színvonalban
és hitelességben semmivel sincs mögötte az európai nagy
polgárcsalád-ábrázolásoknak, Thomas Mann "A Buddenbrook-ház"-ának és
Martin du Gard "A Thibault-család"-jának. Ha ezt a három nagy ciklust
együtt, egymás után olvassuk, a legmagasabb művészi színvonalon,
dokumentumszerűen élhetjük át a párhuzamot is, a különbséget is a
német, a francia és a magyar polgári lényeg között. - Tulajdonképpen a
polgári létnek ezt az ábrázolását egészíti ki élete második felében
kötetről kötetre épített "Napló"-iban. Mintha egyetlen véghetetlen
regényfolyam volna, amit saját élményeiről, a világ jelenségeinek
kommentálásáról és a maga teremtette Garren-család létének
változatairól ír. S ezek mellett kezdettől végig újabb és újabb
kisebb-nagyobb regények vallanak az érzések és élmények végtelen
változatairól, mint - csak legfőbb példákként a sok közül - a családi
élet válságáról szóló "Válás Budán" és a talán legnépszerűbb műve, a
XVIII. század kalandorvilágában játszódó, stílusbravúrokkal teljes
szerelem-mozzanat, a "Vendégjárás Bolzanóban". - Stíluseszményei közt
Kosztolányi mellett alighanem a legfontosabb Krúdy Gyula. Róla írta
egyik legszebb, egyesek szerint a legszebb regényét, a "Szindbád
hazamegy" címűt.
|