A bimbóskel nem igényes növény, szinte minden kertben
megtermelhető. A kifejlett növények jól tűrik a hideget, sőt a kemény
téli fagyokat is.
Aki
az életének nagyobb részét a természetben - kertben, mezőgazdasági
nagyüzemben, erdőben - töltötte el, az akarva-akaratlanul szelektál az
őt körülvevő élőlények között.
Akadnak, amelyekhez kevésbé kötődik és vannak, amelyekhez érzelmileg
szorosan kapcsolódik. Ezen utóbbiak közé természetszerűen főként azok
az élőlények sorolódnak, "akikhez" valamilyen kellemes élmény, emlék
fűződik.
Számomra a termelt növények közül a bimbóskel egyike az emlékezetes
növényeknek. Hogy miért? Az ötvenes évek elején (amikor ezt a növényt a
nagyközönség még alig ismerte nálunk) az akkor általam irányított
állami gazdaság már termelt kelbimbót a Magyar Hűtőipar megrendelésére.
A termelés eredményesnek bizonyult. A sikert azonban nem az eladott
kelbimbóból származó tetemes jövedelem jelentette, hanem az, hogy a
visszamaradt lombot és a felszecskázott szárat a tehenekkel etetve, a
tejhozam ugrásszerűen megemelkedett, ami abban a tej szegény időben
különösen örvendetes eseménynek számított.
Talán ennek az élménynek a hatására kertemnek azóta is elmaradhatatlan
terménye a bimbóskel; mini káposztafejeiből szép és ízletes köret
készül az ünnepi asztal számára, a szárát és a leveleit pedig - saját
állatállományom nem lévén - a szomszéd csirkéi fogyasztják el jó
étvággyal.
Vavilov szerint a káposzta géncentruma a mediterrán vidéken van. A
növénynek sok évezreden át nem alakultak ki változatai. Az egyiptomiak
például csak a simalevelű káposztát ismerték. Nagy Károly
Capitularé-jában már megemlíti a karalábét, és a 12. századbeli
irodalmi emlékekben szó esik a kelkáposztáról, a fehér és vörös fejes
káposztáról is. Valószínűleg jóval később alakult ki a kelkáposzta,
majd a 16-17. században tűnt fel a karfiol. Végül legutolsóként ismerte
meg az emberiség a bimbóskelt. A 19. században Belgiumban nemesítették
ki, és ezért nevezik az angol nyelvben brüsszeli káposztának (brussel
sprouts). Galgóczy Károly: Kertészet kézikönyve című, 1896-ban
megjelent munkájában, amely pedig az alcím szerint "tüzetes utasítás a
konyhakertészet, gyümölcstenyésztés és virágmivelés körében", még hiába
keressük a bimbóskelt!
Külleme különlegesnek mondható, mert semmi más, nálunk termelt
növényhez nem hasonlatos. Méteresre megnövő szárán, a levelek tövében
nőnek a diónyi, káposztához hasonló szerkezetű bimbói, kedvező esetben
akár 100 darab is egy tövön. Önmagában is dekoratív jelenség, akár a
virágágyban is megállja a helyét.
Kétéves növény, amely az első évben csak a vegetatív szerveit fejleszti
ki, és a második évben hoz magot. A nálunk termelt bimbóskelek
javarészt hibridek (a magtasakon F1 jelzés látható), és ezek magja
továbbtermesztésre nem alkalmas.
Termesztése
A bimbóskel nem igényes növény, szinte minden kertben megtermelhető.
Mégis inkább a középkötött, kissé meszes talajok növénye. Homokon igen
sokat kell öntözni. A kertben a frissen trágyázott ágyásban kapjon
helyet; különösen előnyös számára, ha a földet komposzttal
gazdagítottuk. A bimbóskel ugyanis több kálit és kevesebb nitrogént
igényel. Túlzott nitrogénadagolás esetén a bimbói kinyílnak, és lazák
lesznek. Igen jelentős a növények bórigénye, ezért ajánlatos őket
bórtartalmú lombtrágyával egyszer-kétszer megpermetezni.
Sok fényt igényel, ezért nem szabad sűrűn ültetni, de nem előnyös a fák
árnyékában sem nevelni, mert itt nem fejlődnek ki a bimbói. Csak
három-négy évenként ültessük ugyanarra helyre, nehogy a kártevői és
betegségei módfelett elszaporodjanak.
A bimbóskel vízigényes növény - jóllehet a káposztafélék között a
legjobban viseli el az időszakos szárazságot. Lehetőség szerint
öntözhető helyre ültessük.
A mi körülményeink között a bimbóskel másodterménynek számít, mert
viszonylag későn kerül a veteményeskertbe. Előterménye lehet a
zöldborsó, a retek, a fej és saláta, a spenót, a karalábé vagy a
zöldhagyma. Jó módszer az is, ha a palántáit uborka- vagy zöldbabvetés
közé ültetjük. Ennek kettős haszna is van: területet takarítunk meg
vele, mert a palánták kezdetben igen lassan növekednek, és az uborka,
illetve a bab számára szélárnyékot is nyújt a viszonylag nyurga növésű
és nagy lombú bimbóskel.
A magjait cserépbe, ládába vagy - ha sok palántát akarunk nevelni -
palántanevelő ágyba vetjük el május közepén. A csírázó magvak 5-6 nap
alatt kikelnek; a palántákat -föltéve, hogy nem állnak nagyon sűrűn -
nem szükséges átültetni. Hathetes korukban, 4-5 levelesen ültessük el a
palántákat a veteményeságyásba.
Helybe nem szoktuk vetni, mert ez pazarlás volna a drága vetőmaggal. Ha
mégis, akkor a sűrűn álló palántákat át lehet ültetni a veteményeskert
más helyére. Az alacsony növésű fajtákat 50 X 50 cm-re, a nagyobb
termetűeket 70 x 70 cm távolságban ültessük egymástól. Túlságosan ne
takarékoskodjunk a hellyel, mert a sűrűn álló növények bimbói kicsik és
lazák maradnak, tehát használati értékük csökken.
Jó helye van a bimbóskelnek a kerítés mellett egy sorban vagy a
Virágos- és a veteményeskert közé térelválasztónak ültetve, mert az
egyenes, derék növények úgy állnak egymás mellett, mint a díszőrség
tagjai.
Kiültetés után rendszeresen gondoskodjunk az ágyás gyommentességéről és
a talaj lazításáról. A növények között óvatosan kell munkálkodni, mert
a levelek nagyon törékenyek. A bimbóképződés megindulása előtt
egyszer-kétszer permetezzük Volldünger vagy Wuxal előírásos oldatával.
Szeptemberben, amikor a bimbók fejlődése felgyorsul, az oldalleveleket
kitördeljük, de a levélkoronát meghagyjuk. Így a bimbók több fényhez és
tápanyaghoz jutnak, és jobban kifejlődnek, zártak, kemények maradnak.
Októberben a levélrózsa közepét is kivághatjuk, és ezt nagyon zsenge
kelkáposztaként használhatjuk fel.
A bimbóskelnek elég sok kártevője van. A kis palántákat a nyári, száraz
és meleg időszakban gyakran támadják meg a földibolhák. Később a
káposzta- bagolypille hernyója rágja a lombot, a levéltetvek telepednek
meg rajta, és késő ősszel a meztelen csigák lepik el.
A kifejlett növények jól tűrik a hideget, sőt a kemény téli fagyokat
is. A növények közül csak annyit kell felszedni, amennyinek a bimbóit a
háziasszony felhasználja. A többi tő a helyén maradhat, és ezeket
folyamatosan takarítjuk be. A téli fagy még előnyös is, mert a
bimbókban ennek hatására fokozódik a cukortartalom, és csökken a
"káposztaíz".
Egy tő 250-600 g bimbót terem. Négyfőnyi család számára 15-20 tövet ültessünk.
Felhasználása
A kelbimbók beltartalmi értéke jelentős, sok A-, B1-, B- és C-vitamint
tartalmaznak, és számottevő az emészthető rost- és fehérjetartalmuk is.
Nagy értéke, hogy kifejezetten téli zöldség, tehát akkor kerülhet a
család asztalára, amikor viszonylag kevés és drága a friss zöldség.
Akinek a kertje távol van a lakásától, az kénytelen a kelbimbó termését
a fagyok előtt leszedni. A legjobb eltartási módnak a háztartási
mélyhűtés kínálkozik; a megválogatott bimbók torzsáját simára vágjuk,
sós vízben néhány percig előfőzzük, és nejlonzacskóban lefagyasztjuk.
A friss és a fagyasztott kelbimbóból könnyen és gyorsan készthetők a
korszerű ízlésnek megfelelő, tápláló, de nem hizlaló ételek.
Forrás: http://gazdakor.szie.hu/gazdazsebkonyv/a_bimbos_kel_kifejezetten_teli_zoldseg |
