Amíg a diótermesztés nagyüzemileg csak magoncfákkal történt, addig megengedhették maguknak a termesztők, hogy a metszést néhány mozdulattal elvégezzék. Az volt a véleményük, hogy a diófa önmaga természetes gömbkoronát képez, amelyet nem kell metszeni. A szakirodalomban is a következő tételeket lehetett olvasni:

1. A diófa a metszést nem, vagy csak nagyon rosszul viseli.
2. Amennyiben mégis metszik a diófát, azt a nyári hónapokban kell elvégezni.
3. Elegendő egy alakító metszést elvégezni, mert a fa önmaga kialakítja természetes koronáját.

Amióta azonban áttértek az oltott diófa termesztésére az intenzív ültetvényekben, azóta a metszés tekintetében is megváltozott a szemlélet. Egyrészt azért, mert az oltott diófák csak fele olyan öregek lesznek, mint a magoncok és a Juglans nigra magoncokra oltott fák életkorát 30 évre irányozták elő, másrészt a metszés az egyik leglényegesebb tényező a talajművelés, a trágyázás, a növényvédelem mellett.

Ezek a meggondolások oda vezettek, hogy vizsgálatokat végezzenek annak megvizsgálására, hogy valóban helyes-e az a szemlélet, hogy a diófát nem kell metszeni.

Emlékeztetni szeretnék arra, hogy még nem is olyan régen kétségek merültek fel a cseresznye és az őszibarack metszésével kapcsolatban, ugyanakkor az újabb tapasztalatok ennek az ellenkezőjét bizonyították. Különösen feltűnő a metszés hatása a cseresznye nagyságára és minőségére. Így lett a cseresznyefa metszése is rutinfeladattá.

Hogy milyen rendkívüli mértékű metszést is jól elvisel a diófa, károsodás nélkül, azt a Franciaországban, Angers-ben levő Lepage cégnél található, szemzőhajtást adó anyafáknál tapasztalhatjuk, ahol minden évben egészen visszavágják azokat szemzőhajtás nevelés céljából. Azok az anyafák még 28 éves korukban is elférnek 2,0 x 0,8 m-es távolságban.

Természetesen ilyen kezelés mellett nem lehet gyümölcstermésről beszélni. Itt minden egyes fa évente 50 db erős hajtást nevel, ami lehetetlen lenne, ha a márciusi metszés gyengítené a fát.

Az a megállapítás sem állta meg a helyét, hogy a metszést nyáron kell végezni. Ezt azzal indokolták, hogy állítólag a diófa tavasszal olyan erős nedvnyomás alatt áll, hogy a metszés következtében nagy nedv-veszteséget szenved, sőt "elvérzik", vagy legalább is legyengül. Ezzel szemben a nedvnyomás nyárra lecsökken, így nincs veszteség és a metszési sebek gyorsabban gyógyulnak. Viszont Lepage és a mi tapasztalataink szerint is (Lepage március elején végzi a metszést, mi pedig március végén - április elején) a következőket állapítottuk meg:

a/ A magas nedvnyomás lehet, hogy létezik, azonban semmiféle gyöngülést, "elvérzést" nem lehetett tapasztalni.

b/ A visszametszés következtében a fénybehatolás javult és ez kedvezett az új hajtások képződésének, amit végleg nem lehet gyengülésként felfogni. Egyébként már évtizedek óta ismert az a tény, hogy a diófa rendkívül jó megújuló képességgel rendelkezik. Ezt a kemény telek után lehetett látni, amikor a korona fele elfagyott. Ismert, hogy a diófánál csak a fiatal vesszők teremnek. Különösen nagy előnye van annak az új vesszőnek, amely egy sebhely szélén fejlődik és hozzájárul a gyors sebgyógyuláshoz.

c/ A tavaszi metszés után gyorsabban gyógyulnak a sebek, mint a nyári metszés után. Ez könnyen megmagyarázható, mivel a viharos növekedés idején a fa több sebgyógyító szövetet képez, mint nyáron, amikor már nyugalomba jut és az asszimiláció is alábbhagy. Különösen gyors az olyan sebek gyógyulása a tavaszi metszés után, amelyeknek szélén új hajtás ered. A nyári metszésnél ilyen új hajtás nem várható, de nem is kívánatos. Az én ismereteim szerint olyan eset nem ismeretes, amikor a nyári metszés után őszre vagy télre sebszövet zárta volna le a sebet.

d/ Senki sem metszi szívesen nyáron a fáit, mert a korona ritkításával a termés egy részét is le kellene metszeni.

e/ Teljesen mindegy, hogy mikor végzik a metszést, minden esetben gondoskodni kell a tartós sebzárásról, és annak folyamatát ellenőrizni kell, mert egyébként a mélyen beszárad, elkorhad.

Ha a sokat dicsért természetes koronát figyeli az ember a diófánál a 10-15 éves korban, akkor a következőket állapíthatja meg:

1. A fa életkorának növekedésével és a korona nagyságának növekedésével egyre emelkedik a korona térfogatának az a része, amely nem terem gyümölcsöt.
2. A "természetes" korona olyan sűrű lombtetőt képez, hogy a nem hatol be a korona belsejébe annyi fény, amennyi a termőrügyek képződéséhez kell. Már 15 éves korban a korona térfogatának 50-80 %-a teljesen meddő. Kizárólag a külső és a legfelső koronafelületen van termés, ahol elegendő a napfény.
3. A korona életkorának előrehaladásával sokasodik az elhalt. haldokló, vegetáló gyenge hajtások száma a korona közepén. a vázágak teljesen felkopaszodnak.
4. Ahogy a napfény egyre jobban kiszorul, úgy csökken a gyümölcsök minősége, különösen a nagysága. amennyiben a korona középárnyékában fejlődnek is gyümölcsök, úgy azok 50 %-kal kisebbek, mint a korona-felületen levők.
5. A diófánál a túl gazdag termés, vagy az asszimilációs felület és a gyümölcsszám közötti rossz arány ugyanolyan hátrányos hatású a gyümölcsminőségre, mint más gyümölcsfajoknál. Ez is egy ok arra, hogy a diófát fokozottabban kell metszeni.

Az eddig elmondottakból világosan kitűnik, hogy a diófánál a "természetes" koronának milyen kétes jelentősége van.

Megmutatkozott a kísérletek során, hogy a diófának is szüksége van egy "nevelő" metszésre, ha már eleve egy laza koronát akarunk kialakítani, amelynek a közepe nem termőképtelen.Legjobb a háromágas katlan-korona, amelynél már az 5-8-ik évben kivágják a sudarat. Így egy, a fény számára nyitott korona alakul ki, amelyik nem kopaszodik fel belül, hanem folyamatosan képez új termővesszőket.

Ezenfelül állandóan figyelni kell a koronát, hogy ne sűrűsödjön be, ne árnyékolódjon a középső, alsó rész. Ebből az következik, és az a feltétel, hogy le kell mondani a hagyományos magastörzsű formáról, és 80 cm-es törzset neveljünk. (A törzsrázógép használatát ez akadályozná ezért nem általánosítható ez a megállapítás. GG) Csak az ilyen fáknál lehet a metszést könnyen elvégezni, hogy ne csak az alanyhatással, hanem a metszéssel is szabályozzuk a korona kiterjedését, nagyságát. Ez azért is fontos, mert a dió oltásához csak magoncalanyok állnak rendelkezésre, amelyek heterogén állományúak, eléggé eltérő hatásúak a fa növekedését illetően, nem úgy, mintha klón alanyokat használnának.

Saját ültetvényeinken állapíthattuk meg, hogy a Nr. 139 fajta a mi Juglans nigra alanyainkon csak 30-50 %-át érték el annak a növekedésnek, mint amit Juglans regia alanyon tapasztaltunk. Ezt a növekedésgátló hatást azonban nem lehetett általánosítani, mert ugyanez a fajta más termőhelyen, más-honnan származó magoncalanyok esetében nem volt gyengébb növekedésű.

(Bár az alábbi vizsgálatokat elég régen végezték, a gyakorlatban, és a szakmai köztudatban még mindig sok az olyan szemlélet, amely már idejétmúltnak mondható. Ez az oka annak, hogy közzéteszem ezt a régi dolgozatot. Gentischer Gábor szerk.)