Hamvas Béla 1897 március 23-án született a felvidéki
Eperjesen, evangélikus papi családban. Pozsonyban nevelkedik, ahová
mégszületésének évében költözik át a család. Édesapja az
Evangélikus Lyceum magyar-német szakos tanára, ahol Hamvas Béla
1906-tól 1914-ig középiskoláit végzi.
1915-ben érettségizik, és tanulótársaihoz hasonlóan nagy
lelkesedéssel önkéntes katonai szolgálatra jelentkezik. Tiszti
iskolai kiképzést kap. 1916 és 1917 között szolgálatot teljesít
az ukrán és az orosz fronton. Kétszer megsebesül,
idegösszeomlással utalják kórházba.
"Mintha ma történt volna, húsz éves alig múltam,
amikor a könyvtárban, nem is tudom hogyan, Kierkegaardnak Az
idő bírálata című tanulmánya kezembe került. Nincs
társadalom, nincs állam, nincs költészet, nincs gondolkozás,
nincs vallás, ami van romlott és hazug zűrzavar. Pontosan így
van, gondoltam. De ennek valamikor el kellett kezdődnie. Elkezdtem
keresni a sötét pontot. A proton pszeudoszt, vagyis az első
hazugságot. Akkor álltam a válságba, és azóta nem léptem ki
belőle. Rájöttem arra, hogy ma jelen lenni csak úgy lehet, hogy a
válságot teljes egészében vállalni. Visszafelé haladtam a múlt
század közepétől a francia forradalomig, a felvilágosodásig, a
racionalizmusig, a középkoron át a görögökig, a héberekig, az
egyiptomiakig, a primitívekig. A válságot mindenütt megtaláltam,
de minden válság mélyebbre mutatott. A sötét pont még előbb
van, még előbb. A jellegzetes európai hibát követtem el, a sötét
pontot magamon kívül kerestem, holott bennem volt..."
1919-ben családjával Budapestre költözik (apja a szlovák
hűségesküt megtagadja, a családot kiutasítják Pozsonyból).
Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészeti karán
magyar-német szakos hallgató (1919-1923). Emellett a Konzervatórium
zeneelméleti előadásait látogatja, sőt alkalmi hallgatója az
orvostudományi karnak is. Egyetemi tanulmányai végeztével
újságírói állást vállal, a Budapesti Hírlapnál és
a Szózatnál (1923-1926).
Álláshoz jut a Fővárosi Könyvtárban (1927-1948). Huszonöt
különböző irányzatú és érdekeltségű folyóiratban publikál
tanulmányt, esszét, kritikát, recenziót. Latin és görög nyelvű
művek mellett németül, franciául valamint angolul is olvas. Első
felesége Angyal Ilona, akivel 1929-ben köt házasságot, és akitől
1936-ban válik el.
"Könyvtári állása kitűnő lehetőség, hogy tudását
rendezze. Leltárt készít a múlt század végének és a huszadik
század első felének szellemi tendenciáiról. Tanulmányát
"krizeológiának" nevezi. E válságtan konklúziója: a
századfordulótól kezdve csak azokat a szellemi megnyilatkozásokat
lehet és kell komolyan venni, amelyek a nyugati életeszmény és
értékrend kimerüléséről tudósítanak. A krizeológia
csúcspontján Nietzsche áll. A modern korszak gondolati
rendszereiből végképp kiábrándulva figyelmét egyre inkább a
nyugati gondolkodás számára is kiapadhatatlan szellemi erőforrás,
a görögség tanulmányozása köti le. Platónt és Hérakleitoszt
fordít, Empedoklészről, Pithagoraszról
és Orpheuszról ír, levélesszéjében., a Magyar Hüperionban
(1936) az eszményi, de teljesen időszerűtlen és
megvalósíthatatlan klasszikus életrend és a gyűlölt modern
individualizmus és anarchia világa mérkőzik egymással. A
görögségből sejti meg azt, amit mindig is tudott, és "amit
mindenki mindig tud, és amit soha el nem felejthet" , amit
legfeljebb magában elnyomhat, és a tudattalanba süllyeszthet: hogy
az ember világa és az istenek világa nem kettő." (Dúl
Antal)
Kerényi Károllyal megalapítják a Sziget-kört (1935),
azt a klasszikus görög hagyományból merítkező szellemi
szövetséget, amelyhez csatlakozott Szerb Antal, Németh László,
Kövendi Dénes, Dobrovits Aladár, Molnár Antal és mások.
1936-ban megírja a Magyar Hyperiont, első írói korszaka
ars poeticáját.
1937-ben feleségül veszi Kemény Katalint. Lakást bérelnek
Óbudán, a Remetehegy oldalában.
"A majd húsz évig tartó könyvtártiszti korszakának
a II. világháború kitörése vet véget. A háború alatt
háromszor hívják be katonai szolgálatra. A végkifejlet idején
Németországba vezényelt csapatától megszökik, de amikor az
oroszok elfogják, a szibériai út elől is szökni kényszerül.
Aki az ostrom napjairól hiteles élménybeszámolót kíván,
olvassa el a Karnevál hatodik könyvét." (Dúl
Antal) 1940-1944: háromszor kap behívó
parancsot (1942 április-szeptember: orosz frontszolgálat). A háború
alatt is fordít - Lao-ce, Böhme, Hérakleitosz, Kungfu-ce,
Henoch műveit. Első esszékötete, A láthatatlan
történet1943-ban jelenik meg.
1943 - 1944-ben megírja a Scientia
Sacra c. nagyesszét, amely második írói korszakának
megnyitója.
A Hamvas házaspár megéli Budapest megszállását. A lakást
bombatalálat éri (1945), könyvtára, kéziratai megsemmisülnek.
"Mesterem arra tanított, hogy a negatívumokkal sohase
elégedjek meg. Keressem meg a pozitív jelentést. Ha nem találom,
keressem tovább. Minden sötétség igazi értelme, hogy fény...
Koldus lettem. A birtok világa megsemmisült. De aránylag hamar meg
tudtam érteni, hogy csak a birtok világának megsemmisülése után
léphet át az ember a létezés világába... Sohase tudtam volna
lemondani... Valaki a birtokot levakarta rólam. Bőröm is vele
ment, de nem baj... Igyekszem többé semmihez sem odaragadni.
Koldusnak lenni nehéz, de jó..."
1945-1947: az orosz megszállás alatt kiéleződő politikai
légkör és a hatósági zaklatások ellenére élete egyik
legtermékenyebb korszaka. Jacob Böhmét fordít, kommentál;
megírja a Titkos jegyzőkönyv c. esszékötetét;
elkészíti a Tabula smaragdina fordítását, kommentárját;
befejezi aforisztikus formában összeállított esszékötetét, az
Unicornist, melynek alcíme: Summa
philosophiae normalis.
A háborút követő néhány évben az Egyetemi Nyomda kis
tanulmányai címmel sorozatot szerkeszt. A füzetek célja,
hogy a 20. századi Európa szellemi helyzetéről minél szélesebb
körű áttekintést adjon. Szemelvénygyűjteményt állít össze
Anthologia Humana - Ötezer év bölcsessége címmel
(1946).
1948-ban Hamvas Bélát könyvtári állásából felfüggesztik
és "b-listázzák" - ez a politikailag megbízhatatlanok
belügyminisztériumi kategóriája. A b-listás csak a
legalacsonyabb rendű munkákat vállalhatja. Minden publikációs és
szerkesztői jogától megfosztják.
Közéleti eltiltásáig ugyan több mint 250 szövegét
publikálták, életművének nagyobb részét azonban a
névtelenségben írt művek alkotják.
Földműves igazolványt vált ki, amelyben munkahelyéül sógora
szentendrei kertjét jelöli meg. 1948 és 1951 között földet
művel, gyümölcsöt termeszt. A Karnevált
ebben az időben, Szentendrén írja meg. (A Karnevál az
olvasók körében kézirat formájában 30 évig jár kézről
kézre, mígnem 1985-ben nyomtatásban megjelenik.)
"Tudomány, vallás, filozófia az élet terhein kíván
könnyíteni. A hagyomány az embernek visszaadja önmagát."
1951-től 1964-ig az Erőműberuházó Vállalat
erőmű-építkezésein (Tiszapalkonya, Inota, Bokod) vállal munkát
mint raktáros, segédmunkás, gondnok. Hajnalban, munkakezdés
előtt, és amikor csak teheti, kihúzott íróasztalfiókban és
árokparton szanszkritból, görögből és héberből fordít; a
jógáról, a Kabbaláról, a zenről,
és a szufikról ír tanulmányt.
"A középpont a kocsma és a népbolt. Itt benne vagyok
a templomtalan tömegben. Gyűjtöm azokat a szavakat, amelyeket itt
a legtöbbször használnak, persze trágárságok, és a katonaság
ehhez képest igen finom hely volt. Azt hiszem, kevés ember ússza
meg ezt belső károk nélkül."
1959-1966 között megírja Patmosz
c. háromkötetes esszégyűjteményét, az életmű utolsó
periódusának főművét. 1964-ben másodszor nyugdíjazzák. Holott
munkái többnyire csak illegálisan, kézirat formájában
terjeszthetők, továbbra is ír, és írásai egyre népszerűbbé
válnak.
1968 november 7-én agyvérzésben meghal.
Felesége Szentendrén helyezteti örök nyugalomra.
1990-ben posztumusz Kossuth-díjat kap.
"Témavilága rendkívül szerteágazó és sokszólamú, de
hangjának alaptónusát a szentkönyvek tanítása adja. Ezért
mondhatjuk, hogy Hamvasnál tárgyi tévesztést, stiláris botlást
igen, de elért tudatszintjének (egységtudatának) megingását
soha nem tapasztalhatjuk. Megvilágosodottnak kell tekinteni azt az
embert, akinek egységtudatát sorsbonyodalmai nem rendítik meg. A
minden egy tudása Hamvas biztos háttere, és aki életét a
szellemi alapra építi, bármi érje, gondolkodása és tettei
krízis helyzeteit e belső szemlélet mindig korrigálni tudja.
(-)
Hamvas Béla életműve a magyar szellemi életben
kiemelkedő jelentőséggel bír. Ő volt az egyike, aki
Magyarországon utat nyitott az egyetemes emberi tradíció
gondolatkörének megismeréséhez. Egyik legfontosabb tanítása
számunkra az, hogy: "Nem rendszereket kell alkotni, hanem
az ébresztő elemek folyamatos sorát biztosítani".
Hamvas mindig távol tartotta magát az izmusok szektásságától és
szükségszerű szűklátókörűségétől, amikkel szemben az
egyetemességet kereste, ami nem áll szemben semmilyen más
irányzattal, hanem irányzatok feletti. Hamvas számára bármilyen
mű hitelességét csak a mögötte álló hiteles élet adhatja meg,
amelynek alapja a gondolat-szó-tett azonossága. Ő a műveit élte,
és életét művé tisztította, ennek értelmében, alkotásaiban
szerves egységbe forrt a bölcselet, vallás, művészet és élet.
(-)
Minden vallás ismeri azt az embert, aki brahmani feladatot
tölt be, de nem áll templomi szolgálatban, nem tagja a
hierarchiának vagy valamelyik szerzetesrendnek. A katolikusok
munkáspapoknak nevezték azokat, akik az oltár szolgálata helyett
a kétkezi munkát választották, és a modern világ rabszolgái
közé mentek az Evangéliumot hirdetni.
(-)
Keleten úgy mondják, ők azok, akik a vállukon hordozzák
a világ terhét, könnyedén, gond és panasz nélkül, és egyetlen
szavukkal a megbomlott egyensúlyt helyreállítják "
"Hamvas Béla kései írásaiban a jelenléthez két
alapkövetelményt támaszt. Az egyik az univerzális orientáció.
- Lehetőleg birtokba kell venni a teljes emberi tudást. Kortól,
néptől, vallástól, világnézettől függetlenül segítségül
kell hívni mindenkit, aki a létezés centrumához, a metafizikai
alaphoz utat mutat.
A másik alapkövetelmény: a transzparens egzisztencia -
áttetsző létezés. Ez az a pont, amely a hagyomány alapján állót
a nyugati kultúra szaktudósától, a vallástörténésztől,
orientalistától vagy etnográfustól megkülönbözteti. A létezést
áttetszővé tenni annyit jelent, mint a sorsdráma elemeit
rendezni, az emberi egzisztenciát nyitottá, egyszerűvé,
megszólíthatóvá tenni. A megszerzett tudással azonosulni, annak
konzekvenciáit az életvitelben érvényre juttatni. Realizálni.
Mert az ismeretszerzés képessége fölött rendelkezünk, de azt,
hogy a tudásból hogyan növekedjék életrend, kevesen ismerik.
E kettős követelmény sajátos stílust teremt. Nemcsak a
tartalomról és nemcsak a formáról van szó. Minden írásmű
üzenet: híradás arról a személyes üdvtervről, amelyet írója
saját életéből munkál ki és emel át a műbe. Ez a tematikusan
szinte soha meg nem jelenő személyes üdvterv az írás tartalmon
és formán túli aurája, mondjuk a mű hőfoka, íze,
illata, színe. Alkímiája. Ez az a dimenzió, amit az olvasó -
Ebner szavával - lehallgat, tartalmilag bármiről is legyen szó,
kvantummechanikáról vagy mitológiáról.
(-)
A mondottakból nyilvánvaló, hogy az "új stílus"
valójában ősrégi, és a kezdetekhez áll a legközelebb. Szabálya
egyszerű: a kimondott szó fedje az életet, amely mögötte áll,
és az élet fedje a szót, amelyet kimond. Ennek az egyszerű
szabálynak érvényre juttatásánál valószínűleg nincs nehezebb
írói feladat.
Hamvas Béla műfajául az esszét választotta, ami szószerint
is annyit jelent: kísérlet. Minden írása, aregényeket is
beleértve, esszészerű. Az esszé a szabadság műfaja, mivel nem
köti sem filozófiai, semtudományos konzekvencia, sem szigorú
formai keret. "Ihlete vonatkozhat Grecóra, Echnaton
fáraóra, délutáni sétára, fogpiszkálóra, tárgya lehet
botanikai vagy teológiai, de előadása mindig művészi kell
legyen, és közvetlen." És - mindenek előtt és fölött
- személyes. Az esszé nagy jelentősége: a hangsúly arról, amit
valaki mond, átvihető arra, aki mondja. Ez Hamvas
írásainak különös erőssége. A téma, a megformált gondolat
hátterében látjuk őt magát is, aki szól, anélkül, hogy
hitelét a vallomás- vagy memoárirodalom gyakori pátosza és
nárcizmusa lerontaná. És ezért érezzük úgy, hogy személyesen
éppen hozzánk szól. Soraiban gyakran valósággal döbbenten
ismerünk rá saját töprengéseink, problémáink kristálytiszta
megfogalmazására és konzekvens végiggondolására. Előadásmódja
művészi: igényét arra, hogy az életbe költészetet vigyen,
sohasem tagadja meg. De - mint egyik naplótöredékében írja -
ennek a költészetnek szabályai nem az esztétika tankönyvekben,
hanem közvetlenül az evangéliumban találhatók. - Mert "az
alapnyelv a kinyilatkoztatás".
Európa régóta érzi, hogy új tudatra és új életrendre van
szüksége. Íme valaki, aki a vita nuova felé egy lépést
tett."
|